Poesia kaiera
Poesia kaiera
Giorgos Seferis
itzulpena: Maite López Las Heras
2024, poesia
64 orrialde
978-84-19570-20-8
Giorgos Seferis
1900-1971
 
 

 

Zipreko Salamina

 

… eta Salamina hura zeinaren ama-hiria orain

deitore hauen kausa baita.

Persiarrak

 

Batzuetan eguerdiko eguzkia, batzuetan euri-izpi eskutadak

eta hondartza antzinako treska puskaz betea.

Kaskarrak zutabeak; San Epifanio bakarrik

urrezko Inperioaren ahalmena —ilun, hondoratua— erakusten.

 

Gorputz gazteak hemendik igaro ziren, maiteminduta;

bularrak taupaka, oskol arrosak eta oinak

beldurrik gabe uretan korrika

eta besoak zabalik desirarekin elkartzeko.

Jauna ur zabaletatik,

igarobide honen gainean.

 

Orduan entzun nituen oinkadak harri-koskorretan.

Ez nuen aurpegirik ikusi; ni jiratzerako alde egin zuten.

Halere ahotsak, idiaren oinatza bezain astun,

han jarraitu zuen zeruaren zainetan itsasoaren oldarrean

hartxintxar artean, behin eta berriz:

 

“Lurrak ez dauka heldulekurik

sorbaldan hartu eta alde egiteko

ezin dute ezta ere, egarri egonagatik,

itsasoa gozatu baso-ur baten erdiarekin.

Eta gorputz horiek,

ezagutzen ez duten buztinez egindakoek,

arimak dituzte.

Tresnak biltzen dituzte aldatzeko,

baina ez dute lortuko: desegin besterik ez dituzte egingo

baldin eta arimak desegin badaitezke.

Garia ez da berandutzen ernetzeko

ez du denbora asko behar

samintasunaren legamiak hazteko,

ez du denbora asko behar

gaizkiak burua altxatzeko

eta husten den gogo gaixoak

ez du denbora asko behar

eromenez betetzeko,

bada irla bat…”.

 

Beste gerrako lagunok,

hondartza eremu lainotsu honetan

zuongan pentsatzen dut eguna igaro ahala —

borrokan hil ziren haiek eta urte batzuk geroago gatazkan hil ziren haiek

egunsentia heriotzaren antzigarrean ikusi

edo, bakardade basatian izarpean,

erabateko zoritxarraren begi more ikaragarriak

euren gainean sentitu zituzten haiek;

eta baita otoitz egin zuten haiek ere

altzairu kiskalgarriak itsasontziak zerratu zituenean:

“Jauna, lagundu gogoratzen

sarraski hau nola gertatu zen:

harrapakeria iruzurra norberekeria,

maitasunaren idortzea;

Jauna, lagundu horiek erauzten…”.

 

— Orain, harri-koskor hauetan, hobe da ahaztea;

mintzatzeak ez du balio;

nork alda dezake boteretsuen aldartea?

Nork lor dezake berari entzunaraztea?

Bakoitzak bereiz amesten du eta ez du besteen amesgaiztoa entzuten.

 

— Bai; baina mezulariak korrika egiten du

eta, bere bidea luzea izanagatik, eramango die

Helespontoa kateatzen saiatu ziren haiei

Salaminako albiste beldurgarria.

 

Jaunaren ahotsa uretan.

Bada irla bat.

 

Salamina - Zipre, 53ko azaroa

 

Μνημη, Β’ - Εφεσοσ

Μιλούσε καθισμένος σ’ ένα μάρμαρο / πού έμοιαζε άπομεινάρι αρχαίου πυλώνα" / άπέραντος δεξιά κι άδειος ό κάμπος / ζερβά κατέβαιναν άπ’ το βουνό τ’ άπόσκια: / «Είναι παντού το ποίημα. Ή φωνή σου / καμιά φορά προβαίνει στο πλευρό του / σάν το δελφίνι πού γιά λίγο συντροφεύει / μαλαματένιο τρεχαντήρι μές στον ήλιο / καί πάλι χάνεται. Είναι παντού τό ποίημα / σάν τά φτερά του άγέρα μές στον άγέρα / πού άγγιξαν τά φτερά τοΰ γλάρου μιά στιγμή. / ’Ίδιο καί διάφορο άπό τή ζωή μας, πώς άλλάζει / τό πρόσωπο καί ωστόσο μένει τό ίδιο / γυναίκας πού γυμνώθηκε. Τό ξέρει / οποίος άγάπησε' στο φως των άλλων / 6 κόσμος φθείρεται- μά έσύ θυμήσου / "Αδης καί Διόνυσος είναι τό ίδιο». / Είπε, καί πήρε τό μεγάλο δρόμο / πού πάει στ’ άλλοτινό λιμάνι, χωνεμένο τώρα / πέρα στά βοΰρλα. Τό λυκόφως / θά ’λεγες γιά τό θάνατο ένός ζώου, / τόσο γυμνό. / Θυμαμαι άκόμη" / ταξίδευε σ’ άκρες ιωνικές, σ’ άδεια κοχύλια θεάτρων / δπου μονάχα ή σαύρα σέρνεται στή στεγνή πέτρα, / κι έγώ τον ρώτησα: «Κάποτε θά ξαναγεμίσουν;» / Καί μ’ άποκρίθηκε: «Μπορεί, τήν ώρα του θανάτου». / Κι έτρεξε στήν ορχήστρα ούρλιάζοντας: / «Αφήστε με ν’ ακούσω τον αδερφό μου!» / Κι ήταν σκληρή ή σιγή τριγύρω μας / κι άχάραχτη στο γυαλί του γαλάζιου.